Olyan gyorsan eltelt egy hét, hogy reggel mikor Ádám ébresztett, hogy keljek fel, mert készülődni kell, nem is értettem mit szeretne. Persze előző nap újfent felvérteztük magunkat a gipszcseréről szóló tapasztalatokkal, de azt is nyugtáztuk magunkban, hogy nem kell mindennek bedőlni. A dongalábas szülői csoportban egy anyuka azon tapasztalatát osztotta meg, hogy valahol olvasta, gipszcsere előtt áztatni kell a gipszet. Így ők két órán át wellnesseztették a babájukat a kiskádban, természetesen eredménytelenül. Más bejegyzések különböző vágó- és feszítő eszközökről szóltak, úgyhogy engem újfent elöntött az aggodalom. Nem kellett volna. A gyerek végig kacarászott és az asszisztens hölgy pólóját rángatta. A nálunk alkalmazott módszer: combtőnél megvágták a gipszet, egy fogóval szétfeszítették, újabb vágás, újabb feszítés. Durván hangzik, de nem az. Szerencsére!

Miután a doktorbácsinak a sürgősségin is volt dolga, így a gipszlevétel után nyertünk egy kis időt. Ezt azzal töltöttük, hogy bekentem olajjal Titi lábát. Ezt javasolták, hogy vigyek magammal testápolót, de én valahogy úgy éreztem, hogy a természetes megoldás felé nyúlok. (Később erről majd próbálok posztot írni, miként tértünk át a hagyományos gyógyszerekről a 100%-os tisztaságú esszenciális olajokra és melyiket mire és hogy használjuk.) Így hát egy jó kis olajos masszázs után vágtunk bele az újabb gipszelésbe. Ez a gipszelés már helyzetbe állította a lábát. Sajnos ez most elhúzódó volt, így mindent be kellett vetni, hogy Titi ne gyűrje maga alá a gipszet. De sikerült!